2016. október 23., vasárnap

Szöveg szerkeztés


A tengeralattjáró

Víz alatti járművek szerkezetével már a XVII. sz. óta kísérleteznek .  Alapvetően két műszaki probléma megoldása foglalkoztatta a kísérletezőket . Megfelelő  meghajtószerkezettel  igyekeztek ellátni járművüket és a víz alatti tartózkodáshoz megfelelő mennyiségű és minőségű oxigént kellett biztosítaniuk .

Felszín alatti vízi jármű létrehozására az első kísérlet 1620 körül volt .

1773-1775 között a amerikai David Bushnell egy tojás alakú, víz alá merülő „Teknősbéka” nevű hajóval kívánt  angol flottára támadni . Terve abban állt, hogy a „Teknősbékával” az ellenséges hajó alá úszik,és onnan a járművezetője fúróval kikezdi a hajó gerendázatát , majd aknát helyez el, mely a tenger alatti jármű visszavonulását követően felrobban. Az elképzelés azonban csődöt mondott . 1776 szeptemberében a New-York-i kikötőben támadásba lendült az Eagle nevű brit hadihajó ellen, de amikor a fúróval az időzített bombát fel akarta erősíteni , akkor az angol hajónak éppen a fémlemezzel borított részét célozta meg, s így nem sikerült elhelyeznie a robbanó szerkezetet . A bomba végül felrobbant , s ha nem is tett kárt az ellenséges hajóban, mégis ezt a járművet tekintik az első működőképes tengeralattjárónak .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése